Káosz várja az ingázókat a Keleti bezárása után? – élőben jelentkeztünk a helyszínről
A Keleti pályaudvart két hétre bezárták hétfőn, reggel arról tudósítottunk, hogy okoz-e ez fennakadást az utasoknak.
A Keleti pályaudvart két hétre bezárták hétfőn, reggel arról tudósítottunk, hogy okoz-e ez fennakadást az utasoknak.
A Keleti pályaudvar két hétig tartó lezárása miatt több vonat a Délibe vagy Kelenföldre érkezik, lesz, amelyik Kőbánya felsőn vagy Kőbánya-Kispesten fordul. De forradalmi újításként a körvasúton is járnak személyvonatok. Mindent összeszedtünk, amit a hétfőn kezdődő lezárásról tudni kell.
A lezárás miatt átszervezik a vasúti közlekedést, a győri vonalról az intercityk és a railjetek a Délibe érkeznek, a pécsi IC-k Kelenföldön fordulnak. A Budapest-Újszász-Szolnok vonalról a személyvonatok és zónázók egy része Kelenföldre érkezik, másik fele Kőbánya-felsőn fordul. A Pécelig közlekedő személyvonatokat és a piliscsabaiakat összekötik, a békéscsabai vonatok pedig a Nyugatiba mennek, a záhonyi sebesek Szolnokon fordulnak vissza.
A rendőrség elmondta: nem idegenkezűség miatt halt meg a férfi.
Az Újszász-Szolnok vonalon az elővárosi vonatokon utazók számíthatnak késésekre, módosított menetrendre.
A magyar lánynak társa is volt, lakásukban 20 millió forint összértékű drogot találtak a rendőrök.
Május 13-tól 26-ig, valamennyi, a pályaudvart érintő elővárosi és távolsági vonat menetrendjében lesznek változások
Olyan karbantartási munkákat végeznek a Keletiben, amelyek mellett nem közlekedhetnek a vonatok.
A Keletiből is kirakja az oda nem illő üzleteket a MÁV, illetve további ötven állomáson és megállóhelyen hajtanak végre utaskomfortot javító beavatkozásokat, egyebek mellett Alsó- és Felsőgödön, Sződ-Sződligeten, Albertirsán és Rákospalota-Újpesten.
A Kálvin téri és a János Pál pápa téri megállók után újabb helyszínre bólintottak rá.
A férfi egy magyar párt bántalmazott, majd egy busz szélvédőjét megrongálta. Közmunkára ítélték.
A Budapest–Újszász–Szolnok és a Budapest–Gödöllő–Hatvan–Miskolc vonalon várhatóan 30-40 perccel nő a menetidő, egyes elővárosi vonatok Rákosnál visszafordulnak, vagy teljesen kimaradnak a menetrendből.
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
A férfit közvetlenül a vonata indulása előtt fogták el a pályaudvaron.
Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között nem közlekedtek a szerelvények.
Háromnegyed órára megbénította a Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonal forgalmát péntek reggel egy agresszív utas, akit végül a rendőrök vittek el.
Milyen migrációs krízis? – kérdezi a New York Times, címlapon hozva két képet a Keleti pályaudvarról. Az egyik 2015-ben, a másik mostanában készült.
A sérült kereket egy autós vette észre, aki jelezte is ezt a sofőrnek, de a buszvezető nemigen törődött vele, mint mondta, "megoldja".
A pórul járt utasoknak fél órát kellett várniuk, mire megjött a váltás, a Füzesabony előtt leállított IC pedig folytatni tudta az útját.
Több vágányon nem jártak a vonatok. Van olyan szerelvény, amelyik egy órát is késhet akár, és olyan is volt, amelyet el sem indítottak.